Milyen a jó kutyatáp?

Kutyatápok, nasik, jutalomfalatok

Az állatok életében, akárcsak a miénkben, az egyik legfontosabb, legelemibb rész a táplálkozás. A kiegyensúlyozott, rendszeres és igényeknek megfelelő étrend készítése sokat számít a kiskedvencünk mindennapi boldogságához és jólétéhez, ezért érdemes alaposan megfontolni, milyen termékeket választunk számukra. Ebben a kis írásban különös tekintettel a kutyatápok világába tekintünk bele kicsit mélyebben, hogy megtudjuk: miből, mennyit és mikor érdemes a kutyáknak adni.

Kutyatápokról általában

A kutyák alapvetően húsevő élőlények, ezért a táplálkozásuk jelentős részét ennek a tápegységnek is kell adnia. Legfontosabb energiaforrásuk a fehérje, amely az izomzat megmaradásához, építéséhez és persze a napi mozgáshoz is elengedhetetlen. Azonban nem mindegy, hogy milyen húst és hogyan adunk az állatnak, így például a sertéshús csak jól átfőzve, míg a halak, vadak, nyulak esetében is szükséges valamilyen hőkezelés a fogyasztás előtt. Azért remek választás ebben az esetben a kutyatáp, mert általa nekünk már nem kell sem a hőkezeléssel foglalkozni, sem a megfelelő arányú húsbevitelt biztosítani, hiszen ezeket a lépéseket és előzetes kutatásokat a gyártó már megtette helyettünk. Annál is inkább, mivel a kutyák táplálkozása nem merül ki a húsfélékben. A szükséges fehérjeszükséglet egy része fedezhető tejtermékekkel, így kefírrel vagy joghurttal, és megfelelő mennyiségű vitamint, ásványi anyagot is fogyasztaniuk kell az állatoknak, amelyek nem feltétlenül találhatók meg önmagukban ezekben a húsfélékben. Ha kutyatápot választunk, biztosak lehetünk abban, hogy mindezek a tápanyagok eljutnak a kutyánk szervezetébe, ezzel támogatva a megfelelő növekedésüket és az egészségüket is.

Kutyatápok életkor szerint

Ahhoz, hogy a megfelelő tápanyag szükségletet biztosítani tudjuk a család kedvence számára, figyelembe kell vennünk az életkorát. A kiskutyák nem csak mennyiségben esznek kevesebbet, de külön vásárolhat az ember specifikusan a számukra készített kutyatápot is. Habár az újszülött kiskutyák még anyatejjel táplálkoznak, csupán néhány hét alatt a tápot is megkóstolják, és egy ideig a vegyes táplálást preferálják. Ilyenkor még nincsenek hozzászokva a kemény falatok elrágásához, ezért érdemes olyan kutyatápot választani, ami csupán néhány hetes ebeknek lett készítve. Ezeknek nem csak az állaguk és a tápanyag összetételük tér el a felnőtt kutyák táplálékától, hanem a csomagolás is kisebb adagot rejt, így nem vész kárba egyetlen falat sem az állat csekély befogadóképessége miatt.

Kutyatápok nagyság szerint

A kutyák az egyik legérdekesebb állatfajta a méret szempontjából. A szoros értelemben vett macskák nagyjából mind azonos méretűek, míg a kutyák és a madarak méretválasztéka igen széleskörű. Akár törpe uszkárunk, akár dán dogunk van, a nagyságuk szerint kell őket etetni. Egyéves korig ez jó, ha naponta háromszor fordul elő elosztva, míg a nagyobb kutyák ajánlott napi adagja a két étkezés. Mivel számos fajta van, akik mind-mind más preferenciák mellett táplálkoznak, ezért ebbe nem is bonyolódnék bele, van azonban néhány fontos szabály, amit be kell tartanunk. Akár nagy, akár kicsi a kutya, sem a túletetés, sem a kevés táplálék nem megfelelő. Ne dőljünk be a nagyra nyílt könyörgő szemeknek, ha a kutyánk így is túlsúlyos, az állat nem tudja, mi a jó neki. Ha elkezd hízni a kutyánk, kicsit csökkentsük az adagot, és játsszunk aktív játékokat vele. A benti kutyák nehezen tudják kiélni magukat, ezért számukra különösen fontos ez a tevékenység. Ha több napra hagyjuk magára az állatot, ne adjunk oda neki egyszerre annyi élelmet, ha néhány órával később visszanéznénk, akkor egy üres tálat és egy felállni sem bíró ebet találnánk a padlón heverve. A túlevésnek komoly egészségügyi kockázata van, ezért hogyha elutazunk, kérjünk meg egy szomszédot, hogy adagolja ki legalább napi egyszer a kedvencünknek a kutyatápot.

Különleges kutyatápok

Vannak bizonyos ebek, amelyek specifikus tápra szorulnak. Bizonyos szervi rendellenességek, megbetegedések kezelése esetén a táp sokat segíthet a javulásban. Ha a kutyánk allergiás, arra is van megfelelő megoldás az ilyen tápok segítségével, illetve az idősödő kutyák állóképességének fenntartásában is hasznos segítséget nyújthatnak. Mielőtt ilyen kutyatáp vásárolására adná azonban az ember a fejét, mindenképpen ki kell kérni az állatorvos tanácsát, és csak akkor szerezünk be belőlük, hogyha ő áldását adta rá, nehogy a végén inkább ártsunk a kedvességgel segítség helyett.

Kutyatáp, mint jutalomfalat

A napi két étkezésen túl minden kutya megérdemel egy kis kényeztetést a gazdáitól. A jutalomfalatokkal motiválhatjuk őket a jó viselkedésre, trükköket taníthatunk nekik, és még sokszor az egészségüknek is jót tesz. Számos különleges ízekkel rendelkező jutalomfalatot találhatunk, amellyel kifejezhetjük szeretetünket a kedvencünk felé. Érdemes a kutyák fogainak épségéért egy kifejezetten erre való jutalomfalatot is beszerezni, hiszen egy romlott fog sok kellemetlen pillanatot okozhat az állat számára, nekünk meg esetleg egy újabb látogatást az orvoshoz, ezért a megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt.

Kategória: Default | A közvetlen link.